Az előre tervezés fontossága és tanulsága

A gyerek önvédelmi témájú előadásainkon felszoktunk tenni olyan kérdéseket, amiken később, a tanfolyam után érdemes elgondolkoniuk a résztvevőknek. Ezek olyan "mi lenne, ha..." típusú kérdések, amikben olyan helyzeteket vázolunk fel, amire valószínűleg nincsen kidolgozott forgatókönyve a szülőknek, de adott helyzetben szükség lehet rá. Ez például az egyik felvázolt helyzet: "Külső, nem kívánatos fél érdeklődése a gyerek irányába. Úgy kell megoldanod a helyzetet, hogy nem eszkalálhatod a konfliktust és közben vigyáznod kell a gyerek(ek)re is. - Hogyan kezelnéd?" Decemberben az ötéves gyerekemmel és velem történt egy ilyen és örültem, hogy volt elképzelésem arról, hogy mit tudnék tenni, milyen lehetőségeim vannak; úgymond volt kidolgozott forgatókönyvem az esetre.

A történet elég egyszerű és teljesen hétköznapi, bárkivel előfordulhat. Utaztunk a villamoson, a gyerekem az ölemben, halkan beszélgetünk. Egyszer csak leül mellénk egy pokrócba burkolózott, koszos, büdös és rosszul, ijesztően kinéző hajléktalan. Diszkréten felálltam, az ölemből letettem a gyerekemet úgy, hogy közte és a csöves között legyek, majd normál beszéd hangon mondtam, hogy "Gyere kicsim, mindjárt leszállunk.". A nem kívánatos útitársunk az ülésen maradva elkezdett (azt hiszem románul) indulatosan, egyre hangosabban beszélni, a végén majdhogynem kiabálni nekünk, de legalábbis a mi irányunkba. Gondolom nehezményezte, hogy nem ülünk tovább mellette és magára vette, hogy nem kérünk a társaságából. Kellő távolságra, oldalasan álltam, egy kézzel kapaszkodva, másik kézzel a gyerekem kezét fogva; ha bármilyen okból nekem jött volna a hajléktalan (zavart, szer hatása alatt van stb.), akkor egy(-két) jól elhelyezett rúgással távol tudtam volna tartani, vagy akár hatástalaníthattam volna. Közben csövest ignorálva, halk, megnyugtató hangon beszéltem a gyerekemhez - mert eléggé meg volt ijedve, ami érthető is, hiszen nem szokott hozzá, hogy büdös és ijesztő idegenek kiabálnak felé - mondtam neki, hogy biztonságban van, nem érheti baj. Amikor leszálltunk felvettem és megmagyaráztam neki, hogy igazából nem ránk volt mérges a "bácsi", hanem valószínűleg zavart volt, az ilyenekre jobb odafigyelni, de nem kell rájuk haragudni. (Amúgy elég nehéz elmagyarázni egy ötéves gyereknek egy ilyen komplex dolgot anélkül, hogy társadalmilag káros előítéleteket ültessünk el benne.). Lehet, hogy egy felnőtt számára nem ijesztő, de egy gyereknek, aki nincsen hozzászokva az erőszakos verbális és fizikai megnyilvánulásokhoz, annak rémisztő lehet a helyzet. (Szerencsére az én gyerekem inkább csodálkozott és értetlenkedett a helyzet miatt és nem pedig megijedt.)

Miért nem feltétlenül jó, ha hasonló helyzetre nincs forgatókönyvünk? Mert előfordulhat, hogy zsigerből, ösztönösen cselekszünk, ami szélsőséges megoldásokhoz vezethet. Például, ha ijedségből vagy dühből a fizikai agresszióig (tettlegességig) eszkalálom a helyzetet, akkor nem csak, hogy tovább növelem a konfliktus mértékét, ami miatt nekem később is lehet kellemetlenségem (pl. büntetőügy), de traumatizálhatom is a gyereket (ijesztő lehet látnia, hogy a szülője az ő mértékéhez képest szélsőséges fizikai erőszakot alkalmaz). De egy ellenkező reakció is káros mintát mutathat a gyereknek, hogy ha láthatóan megijedve kvázi elmenekülök.

Miért is volt jó, hogy korábban már gondolkodtam hasonló szituációkon? Mert nem ott és akkor (stressz hatása alatt) kellett kitalálnom, hogy hogyan kezeljem a helyzetet, mik azok az elvek, amiket érdemes szemelőtt tartani. Például ügyeltem arra, hogy úgy helyezkedjek, hogy a gyereket ne tudja elérni a csöves, ne tudjon hozzányúlni (nem csak biztonsági, hanem higiéniai okok miatt is). Volt elképzelésem arról, hogy mi az a pozíció, amiben hatékony(abb)an tudok védekezni úgy, hogy közben megmarad a fizikai kapcsolatom a gyerekkel, nem szakadok el tőle. Tudtam, hogy a helyzet kezelése szempontjából fontos az is, hogy a gyereket folyamatosan nyugtassam addig, amíg vége nincs konfliktusnak (hogy ne, vagy minél kevésbé traumatizálódjon). Illetve nem felejtettem el azt se, hogy rögtön az eset után, amikor már biztonságban voltunk, meg tudtam vele beszélni a történéseket, hogy fel tudja dolgozni és magában a helyére tudja tenni.

A hajléktalanság súlyos társadalmi probléma, sok ezer ember él a társadalom peremén, mélyszegénységben, kiszolgáltatott helyzetben. Szövegünk nem kívánja erősíteni a társadalmunkban amúgy is mélyen beágyazódott előítéleteket, ezért igyekszünk megakadályozni, hogy a fiatalabb generációkban is kialakuljon, mint ahogy azt a szövegben is említettük. A politikai korrektség és az önvédelem kapcsolata egy külön bejegyzés lesz a közeljövőben, az itt megosztott szöveg tartalma az adott helyzet gondolatmenetét tükrözik.

András